Milyen egy ötéves, aki már mindenhol a saját nevét keresi
Ötévesen a betűk egyszer csak életre kelnek. A gyerek felismeri a saját neve kezdőbetűjét a boltban, a rendszámtáblán, a müzlisdobozon, és boldogan mutogatja, hogy „ez az enyém”. Az egész nevét már leírja, jó eséllyel imbolygó nagybetűkkel, kicsit fordítva álló ékezetekkel, de büszkén. Közben ott lebeg a levegőben az igazi iskola kezdete, ami hatalmasan felnőttes érzés. Ez a szakasz saját könyvet kíván: nem a legapróbbaknak szóló egyszerű képeskönyvet, hanem olyat, ahol a szöveg épp annyi, hogy a gyerek büszkén rábökhessen az ismerős betűkre. Egy ötéves akkor a legboldogabb, ha úgy érzi, hogy ő már majdnem tud olvasni.
Egy mese, amelyben a leendő elsős a főhős
A könyv úgy készül, hogy feltöltesz egy fotót és a gyerek keresztnevét, ő pedig a történet főszereplőjévé válik: az ő neve szerepel a lapokon, és rá hasonlító, profin megrajzolt figurát követhet végig a huszonhat oldalon. Épp ez az, ami ötévesen igazán működik: nincs motiválóbb szöveg egy gyereknek, mint a nyomtatásban viszontlátott saját neve, egy főszereplő szerep pedig az iskola felé tett lépést izgalmassá teszi a félelmetes helyett. Több téma közül választhatsz, hogy passzoljon az érdeklődéséhez, például egy farmon játszódó kalandhoz vagy egy tengerparti utazáshoz. Így a mese arról szól, amit a gyerek amúgy is imád.
